Mi ez?

Lábbal hajtható kismotoros és kerékpáros fesztivál, vagyis Gurulófesztivál

a "motor"

Máris megmagyarázom. Bárkinek mondtam, hogy mit készülünk szervezni, visszakérdezett: Mit? Azért, mert ennek az izének nincs rendes neve. Nálunk csak motornak hívják és mindenki tudja, hogy nulla a köbcenti és a gyerek játékáról van szó. A szakirodalom szerint ez a lábbal hajtható kismotor, legalábbis az interneten így nevezik az áruházak. Szóval egyszerűsítettünk: Gurulófesztivál.

Így írtam az első, 2008-as rendezvény honlapján, gondoltam most is jó lesz.

Ötödször

Ötödik fesztivál, ötödik gyerek

2008-ban, aki nem mulasztotta el a rendezvényt az egy rendkívüli élménnyel lett gazdagabb, legalábbis így hallottam és látszik is rendezvényen készült felvételeken, majd 2009-ben javítva a hibákon, megpróbáltunk egy még jobb fesztivált összehozni.

A 2010-es indulók (és szüleik) a fanatikus hősök. Végig, szakadó esőben tartottak ki.
Tavaly, 2011-ben pedig már több mint 250 indulónk volt.

Rajtszámvadászat

Idén is minden nevező saját maga választhat ki a rajtszámot, érkezési sorrendben. Vadászd le a szerencseszámodat mielőbb!

Hírlevél

Van egy hírlevél szolgáltatásunk is, amiből folyamatosan értesülhetsz a rendezvény híreiről, változásokról, csak add meg a jobb oldali sávon az e-mail címed. Küldünk egy levelet erre a címre, hogy megerősítsed feliratkozási szándékodat. Ez után az oldalunkra felkerülő hírek tartalmát te is megkapod (pár levélről lehet szó maximum, nem fogjuk túlzásba vinni). Ugyanilyen egyszerűen le is iratkozhatsz a hírlevélről. De elég ha nevezel, ott is van lehetőség a hírlevélre feliratkozni.

Mi lesz?

Szóval, ismét lezárjuk pár órára a Komlóhát utcát, lesöprünk róla minden kavicsot és gurulás! Egyesével indulhatnak a kicsik, a szülők futva kísérhetik őket. Ez az  “Időmérő”. Először a bicajosok mennek felfele, majd a motorosok gurulnak lefele.

Az ott lakók kiállnak és kínálnak: szörpöt, pogit, sütit. Csuti bácsi idén is főz. Most sem kell otthon vacsorázni: gulyás, torta vagy palacsinta jutni fog.

Megint lehet lovagolni. Szeretnénk készíteni idén is mindenkiről fotót és feltenni a galériába.

"össznépi" gurulás

Lesz össznépi, tömeges gurulás, amikor egyszerre zúg fel a száz motor.
Idén is rendezünk felnőtt futamot! Ülj motorra te is, vagy készítsél egy bármilyen guruló eszközt, engedd szabadjára a fantáziád!

Lehet aszfaltrajzolni, kézműveskedni, meg még csomó mindent csinálni, amit még e percben nem találtunk ki, de majd a programok közé felkerül.

Szeretnénk idén is korosztályonkét díjat adni az első három helyezettnek, valamint minden indulónak kedveskedni valami ajándékkal.

Idén 252 az előnevezési keret és maximum 300 gyereket várunk, úgyhogy igyekezz nevezni! (Ennyit bírunk maximum, sütivel, üdítővel, anyagiakkal, türelemmel, hellyel.)

Fontos, hogy mindenki gondoskodjon a megfelelő védőfelszerelésről, ne felejtsétek otthon a bukósisakot, könyök- és térdvédőket!

Konkrétan?

Kicsit konkrétabban: 2012. szeptember 8-án 14:00-tól 17:30-ig Győrújbaráton a Komlóhát utcában startol az időmérő. Persze ne gondoljon senki vérremenő harcra, a lényeg, hogy a gyerekek jól érezzék magukat (és a szülők jól szórakozzanak). A részletes programot a program menüpontban nézd meg.

Kinek?

felnőtt futam - járgányverseny

Indulhat bárki, lehet baráti és nem baráti, fiú és nem fiú, kicsi és nem kicsi.  Aki indulni akar, annak nevezni kell. Erre azért van szükség mert tudni szeretnénk, hogy hány emberre számítsunk, valamint így tudunk mindenkinek névre szóló rajtszámot készíteni. Az előnevezés ingyenes, a helyszíni nevezés pénzbe kerül, de lehetséges korlátozott számban. Nevezéshez menj a nevezés menüpontba.

Ki csinálja?

A rendezvényt a Falubarát Győrújbarát Egyesület koordinálja és szervezi. Rengeteget ad bele a Komlóhát utca, a Koleszterin Dűlő lakosai és még sokan mások, köszönjük.